2022. március 28., hétfő

Miért szeretem a lapkönyvet?

 Szigeti Anna - Mária tanítónő nem riad vissza az új utak keresésétől a mindennapi gyakorlatban. Most egy olyan eredeti megoldást mutat be, ami rendkívül hasznos és izgalmas lehet a mindennapi gyakorlatban.



Miért szeretem a lapkönyvet?

Sokáig azt hittem, hogy a lapbook az angol „lap” (öl) szó miatt ölkönyvet jelent, amit az ember fia-lánya az ölében tartva nézeget. De aztán rájöttem, hogy ez -az inkább otthontanulásban használt- pedagógiai  módszer neve inkább a lapozgatást, hajtást, mozgást jelenti a könyv előtagjaként, mert az is: egy könyv, amit hajtogatni, tekerni, felcsavarni, bebújtatni, ráfedni, kitűrni és betűrni lehet. Olyan interaktív könyv, amit a gyerek készít el egy felnőtt/pedagógus/szülő segítségével. Olyan projekt, ami egy-egy témát több szempontból körbejár, és miközben megtalálja interdiszciplináris átfedéseket, az új ismereteket játékok, gyűjtemények, maga a rendszerezés során begyakoroltatja a gyerekekkel. Nevezhetnénk a végső produktumot  matatókönyvnek isJ, de maradjunk a lapkönyv mellett, mert hát lapokból áll, amit úgy hajtogathatunk, ahogy nekünk tetszik.

Azért szeretem ezt a módszert, mert hasonlít kicsit a Steiner-pedagógiában használt gyerekek által készített könyvre, amiben összegezik az epochákban/fejezetekben tanultakat, másrészt olyan, mint egy jó gondolattérkép vagy tanulás-lépcső, ami köré aztán bővíthetjük az ismereteinket. Azért is használom szívesen, mert a készítése közben rengeteg dolog a helyére kerül a kisiskolások fejében, lehet sokat tanulni egymástól (ha csoportosan készítik el), ti. a legjobban az marad meg, amiről beszélgetnek társas viszonyban.

Sokáig ódzkodtam használni, mert idő-és munkaigényes, nem a legolcsóbb megoldás, ha szép, színes munkákat szeretnék, de a gyerekek lelkesedése győzött a fenntartásaim felett. Nagy diákokat arra ösztönözheti, hogy kutassanak egy-egy témában. Fejleszti a képzeletet, kézügyességet, gondolkodást, szépérzéket, térérzéket stb. A Waldorf-könyvtől  annyiban különbözik, hogy nem csak kézzel készül. A modern technikának köszönhetően nyomtathatunk, szerkeszthetünk, vághatunk, ragaszthatunk belé ábrákat, de akár  csak a kézírásunkat, rajzainkat is használhatjuk. Attól függ, hogy mi a célunk és hány éves tanulókat, miben akarjuk fejleszteni. HA kisgyerekekről van szó, akkor kész sablonokat használunk nem csak a zsebekhez és a hajtogatható részekhez, hanem a fő téma ábráihoz is.  Segítünk nekik az ábrák, képek, díszítőelemek kivágásában, elrendezésében, ragasztásában. Használhatjuk a tűzőgépet, filctollakat, zsírkrétákat, Milton-kapcsokat, szalagragasztókat, nyomtatót, színes kartonokat, ragasztót, ollót, borítékokat, papírzsebeket, képes folyóiratokat, régi naptárakat, kartonlapokat, térképeket…  


Ismétléshez, összefoglaláshoz nagyszerű stratégia lehet a következő lépésekből álló: egy ötletbörzével felidézzük a kulcsszavakat, felírjuk a  táblára, és a lapbook fedőlapjára  a címet. Egy gondolatfelhőbe azt, hogy mi jut eszükbe a fejezetről, aláhúzzuk, mit szeretnénk betenni a lapkönyvbe, pl. amit tudtunk már, amit megtanultunk és amit szeretnénk tudni még a témával kapcsolatban. Ezzel a  3T-technikával már készen is van a három főoldalra való alcím, ezekből nyílhatnak a következő oldalak felfelé vagy lefelé, ill. oldalra. Csoportokra osztjuk az osztályt, és megkérjük adjanak nevet maguknak. Egyik csoport kidolgozza a SZÓKINCSET (pl. új szavak, kifejezések, szólások, közmondások, más nyelven való megnevezéseket vagy csak a szókincsgyarapítást) másik csoport a MEGHATÁROZÁSOKAT (pl. műfajok, műveleteket, fogalmak, fajok, szereplők, helyszínek, stb.), harmadik a PÉLDÁKAT (csoportok, fajok, típusok, részek, idézetek, kedvenc részek), negyedik az ÉRDEKESSÉGEKET (pl. a szerzőről, különleges, atipikus esetek), ötödik a DÍSZÍTŐELEMEKET. Amikor elkészültek, a csoportok tanulói elrendezik az oldalakat bemutatják egymásnak a munkáikat. (Azt még elárulom, hogy harmadik osztályig jobban szeretik a diákok a sajátjukat készíteni. Később jobban jár mindenki, ha csoportban dolgoznak.)


    Az a legjobb ebben, hogy később is elő lehet venni, felidézni az anyagot, bővíteni, gyakorolni. Aki egy ilyen lapkönyvet készített, már többször átvette/ismételte az anyagot élvezetes, örömteli hangulatban, és nagyobb a valószínűsége, hogy a megtanulandók rögzültek is, hisz gondolkodott/együttgondolkodott róluk.


Szigeti Anna - Mária

2022. március 25., péntek

A gyerek, aki olvas olyan felnőtt lesz, aki gondolkozik

 


Osváth Piroska tanítónő, a Téglás Gábor Elméleti Líceumban napsugárként szórja maga köré az olvasás szeretetét.  Olvasással, könyvekkel kapcsolatos gondolatait örömmel osztja meg azokkal, akik ellátogatnak ide, az Oktatérbe. 

Az olvasóvá nevelés, a könyvek iránti érdeklődés és szeretet kialakítása a gyerekekben egy hosszú, több évig tartó folyamat, amely minden pedagógus szívügye.

A folyamat sikerességének szempontjából rendkívül fontos a szülő-diák-tanító közötti kommunikáció és együttműködés. Ez a hármas kapcsolat olyan, mint egy háromlábú szék: ha valamelyik láb hiányzik, inog, az egész szék bizonytalanul áll vagy feldől. A mai digitalizált világban, mi felnőttek is ritkábban veszünk a kezünkbe nyomtatott könyvet. Így gyerekeink nem látnak bennünket olvasni, és mivel a kicsik inkább a példánkból tanulnak, mint a szavainkból, sokkal nehezebb rávenni őket az olvasásra.


Az olvasóvá nevelés folyamatában akadályt jelent az is, hogy szórványban nehezebb magyar nyelvű könyvekhez hozzáférni, és ezeknek az ára sokszor gondot jelent anyagi szempontból a családoknak a jelenlegi gazdasági válságban.

Ezen okokból kifolyólag született meg az osztálykönyvtár kialakításának ötlete. Partnerünk és támogatónk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány volt, aki a szükséges könyvekkel ajándékozta meg osztályunkat. Nagy gonddal és figyelemmel választottuk ki a könyveket: korosztálynak megfelelőek legyenek, színesek, rövidebb és hosszabb szövegeket is tartalmazzanak. A klasszikus népmeséktől kezdve a modernebb gyermekregényekig, fiús és lányos alkotások egyaránt felkerültek a polcunkra.


A könyvtárat a Tanügyminiszter által először meghirdetett Nemzeti Olvasó nap keretén belül nyitottuk meg. Olvasásra buzdító, motiváló idézetekkel díszítettük ki osztályunk falát, ezzel megteremtve a megfelelő külső környezeti keretet, és felkeltve az érdeklődést, kíváncsiságot.

Az első könyvtárost a tanító jelölte ki két hétre, de ezt követően az osztályközösség választotta ki a következőt szavazással, előzőleg megbeszélve egy jó könyvtáros tulajdonságait.

Természetesen van egy nyitvatartási programunk és egy füzet, melyben a kikölcsönzéssel kapcsolatos szükséges adatok vannak bevezetve. Erre vigyázni a könyvtáros feladata és ezt lelkiismeretesen teljesíti is az éppen soron lévő kisgyerek.


Majdnem egy hónap távlatából visszatekintve igazi sikernek könyvelhetjük el a kis projektünket. Könyvtárunkban szépen sorakoznak a kiolvasott könyvek, épségben, hiszen nagyon vigyáznak a kisdiákok rájuk. Szívesen ajánlják egymásnak az általuk kiolvasott alkotásokat és többször is megfigyeltem, hogy megosztják élményeiket arról, amit elolvastak. Esős, hideg napokon a szünetekben bekuckolják magukat a terem valamelyik sarkában, és összebújva olvasnak. Egyre többen olvasnak otthon is, elhozzák bemutatják, hogy miket olvastak és egymás között is örömmel csereberélik a könyveket.

Tudom, hogy még nagyon hosszú út áll előttünk, de apró lépésekkel haladva, folyamatos dicséret és bátorítás mellett kis csapatunk szépen halad az olvasóvá válás rögös útján.

Osváth Piroska

2022. március 21., hétfő

Tanuljunk örömmel románul!

 Tanuljunk örömmel románul!

Román nyelvet tanítani még napjainkban is nagy kihívás. Számunkra, szórványban élők számára azért, mert nagyon széles skálán mozog a tanulók előzetes tudása, van aki nagyon jól beszéli a nyelvet, neki nehéz újat, érdekeset nyújtani, van aki meg egyáltalán nem tud románul, számára az alapszókincs kialakítása okoz gondot, hamar elveszíti az érdeklődését.

Az elmúlt évek tapasztalatából okulva eltökéltem, hogy már előkészítő és első osztályban nagy gondot fordítok a szókincs gyarapítására. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy minden gyerek szókincse elér egy „kritikus tömeget” , ami után szinte szárnyra kap a nyelvtanulási kedve.

Első osztályban nagy segítségemre van a mindennnapokban Karp Ágnes és Makai Emese Márta első osztályosoknak szóló digitális tankönyve, melyet minden tanórán beépítek a tanulásba. Érdekes, dinamikus, cselekedtető feladatai esélyt sem adnak az unatkozásra.


 

A szókincsbővítő feladatokat minden tanuló végigjátssza, azok is izgalmasnak találják, akiknem már nem a szavak jelentésére kell koncentrálniuk. A kezdő szókincsgyarapítók pedig a játék sikeréért igyekeznek megjegyezni a szavak jelentését.


A feladatokat végezzük párban illetve csoportosan is. A párok kialakításánal mindig fontos szempont, hogy a románul jól beszélő a kezdővel kerüljön össze, így az előzőnek az jelent kihívást, hogy a párját maga mellé felfejlessze. Arra is kiemelten figyelek, hogy minden gyermek legalább egy mondatot mondjon el a tanórán. Rendkívül alkalmasak erre a tankönyv feladatai által felkínált párbeszédhelyzetek, szerepjátékok.

A könyv megtalálható a digitális tankönyvtárban a www.manuale.edu.ro oldalon. Mindenkinek szretettel ajánlom.

2022. március 9., szerda

Genially – nem lehet megunni!

 A világjárvány olyan helyzetbe projektálta az oktatást, amit egyesek kilátástalannak itéltek, mások számára pedig a lehetőségek tárházát jelentette. Új utakon indultak el és csodálatos eredményeket mondhatnak magukénak. 

Ez utóbbi kategóriába tartozik Domokos Anna- Mária tanítónő is, aki a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban tanít és aki az online oktatás ideje alatt a fejlődés, tanulás lehetőségeit keresve bukkant a Geniallyre, amit nagyon megszeretett. Azóta is beépíti a tanóráiba a tanultakat, munkáit számos tanítói csoportban meg is osztja.

Vele beszélgettem az első lépésekről, jelenről, jövőről.

 

Hogy kerültél kapcsolatba a Geniallyval?

Az online tanítás arra késztetett, hogy tobábbképzőkre jelentkezzem... A Geniallyről egy ilyen tanfolyamon hallottam először, s mivel úgy tűnt, nagyon hasonlít a ppt-re, gondoltam utána nézek. Úgy is volt. Aki ppt-t tud készíteni, gyorsan megtanulja a Geniallyt is... Aztán felfedeztem egy Facebook csoportot, amelyben nagyon sok Geniallyt lehet találni.

Milyenek voltak az első lépések?

Először a felület eszközeivel ismerkedtem meg, s mivel sok Genially sablon létezik a felületen belül, kipróbáltam ezeket. Gyorsan rájöttem, hogy ez nem elég, ugyanis tanításhoz alkalmas Genially sablon sajnos elég kevés volt. Inkább nulláról indulva építettem fel magamnak az anyagokat. Nemsokára kódokat is bevittem a Geniallykbe, amik segítségével már változatos bemutatókat, feladatokat, pontgyűjtő feladatsorokat, játékokat tudtam készíteni: kvízeket, memória-játékokat, csoportosító játékokat, eltűnős játékokat, sőt, szabadulószobákat is készítettem, amelyek valósággal ,,hősökké” változatják a gyerekeket, mivel ők mentik meg a meseszereplőket.

Miért ajánlod?

-mert a legteljesebb tanítási felület, aminek a segítségével érdekessé, meg nem unhatóvá válik a téma

-mert a legváltozatosabb bemutatókat tudom elkészíteni, a végén kvízzel, pontgyűjtő feladattal ellenőrzésre kerülhet az elsajátított anyag,

- mert videókat, más platformokon (Book Creator, Learning Apps) készített játékokat, zenét tudok beszúrni,

-mert tematikus interaktív képekekel készíthetek ünnepi anyagot,

-teszteket, pontgyűjtő feladatsorokat készíthetek,

-logikai játékokat is bemutathatok...

Jó tanácsok kezdőknek:

-merjenek belevágni, aki tud egy ppt-t készíteni, az ahamar megtanulja kezelni a felületet,

-az osztályban többé nem lesz gond a fegyelemmel, az órák érdekesek lesznek, a gyerekek pedig nagyon aktívak.

Láttál-e változást a tanulók tanulási módjában vagy az eredményekben, mióta elkezdted használni a Geniallyt?

            Ennek a platformnak az a nagy előnye, hogy a tanulók bármikor átnézhetik az anyagokat... Amíg én online dolgoztam, nap mint nap az volt az ajánlás, hogy tanulják meg a leckét a Genially anyagból (szókincs gyakorlásához, matematikai gyakorlatokhoz nagyon alkalmas volt, ezért kvízeket, játékokat készítettem, amelyek segítségével addig gyakoroltak, amíg meg nem tanulták).

Kollégáim segítségére készítettem Genially-sablonokat is, amelyek gyermekközpontúak, színesek, érdekesek, sokszor egy mese a keret, ebben feladatok, megoldandó játékok vezetik a gyereket a végső kulcshoz, megoldáshoz.

 

A Genially használata megváltoztatta a tanítási stílusod valamilyen módon? Ha igen, akkor hogyan?

      Ha megváltoztatta a tanítási stílusomat? Teljes mértékben. Mivel digitális táblám van, elmondhatom, hogy teljesen másképp dolgozom, mint 3-4 évvel ezelőtt... Tudjuk, hogy ez a járvány sok szenvedést és bajt okozott, de számomra egy nagy lehetőséget jelentett. Nagyszerű lehetőségnek tekintettem, alkalmam adódott, hogy változtassak a tanítási stílusomon, mert ezek a generációk mások, mint 10-20-30 évvel ezelőtt....

    Tudom, hogy sok tanár nem fogadja szívesen ezeket a változásokat, sőt, vannak olyan kollégáim is, akik hallani sem akarnak a platformokról, de ha a hagyományos tanítást az oktatási alkalmazások használatával ötvözzük, sokkal jobb eredményeket érünk el, és a gyerekek is jól érzik magukat az iskolában.

    Az igazi nyertesek a gyerekek, nekünk, tanároknak pedig lépést kell tartanunk a technológiával, próbálnunk kell alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, mert egy digitalizált jövőre készítjük fel őket.

 

Domokos Anna- Mária blogját. a Tanítói kincsesládám blogot,  a bloglistában találhatják az érdeklődők. Aki még nem ismeri mindenképp kukkintson bele, sok érdekességgel találkozhat.

2022. március 7., hétfő

A Gutenberg - galaxis új lakói

 1468. február 3-án halt meg a német Johannes Gutenberg, aki új fejezetet nyitott az emberi civilizáció történetében: feltalálta a mozgatható és cserélhető betűkkel való könyvnyomtatást. Találmányának korszakalkotó jelentőségét az adta, hogy a könyv, mint ismerethordozó közeg elterjedhetett, az írás-olvasás általánossá váló oktatásával pedig elvileg minden ember hozzájuthatott a tudáshoz, a tudomány, a művészet alkotásaihoz és eredményeihez, a hírekhez, és általában véve mindenhez, ami szavakba, szövegekbe foglalható. Erre a korszakra utal a Gutenberg-galaxis kifejezés, ami csak akkor jelent meg, amikor felmerült a könyvek uralta ismeretszerzés, információközlés belátható vége.

A televíziózás megjelenése már megkongatta ez irányban a vészharangokat, később a számítástechnika és az internet térhódításával egyre inkább eszkalálódott az aggodalom, hogy a nyomtatott szóra előbb-utóbb nem lesz szükség.

Itt a Gutenberg-galaxisban is építhetjük könyvekből az űrhajónkat! Digitális eszközökön szocializálódott kis tanítványainkban is felkelthetjük a könyvek szeretetét, csak megfelelő hozáállásra van szükség.

Az én kis elsős galaxis-lakóim ma nagy szeretettel alkották meg életük első könyvét, és büszkén lapozgatták, olvasgatták.

Év eleje óta van az osztályban egy könyvlapozgató sarok. Szívesen nézegetik, kóstolgatják a könyveket, hiszen ott vannak a kezük ügyében. Igaz, néha várat is építenek belőlük vagy egészen izgalmas rendeltetéssel ruházzák fel a köteteket, még nem ismernek minden betűt így a rövidebb lélegzetvételű szövegeket sem tudják megfejteni. 

Az egyik kötet két engedetlen kismókusról szól, amit felolvastam nekik. Hogy ők is olvasgathassák, lerövidítettem a szöveget. Átírtam egy kicsit úgy, hogy csak a tanult betűk legyenek benne, telefonnal lefotóztam az illusztrációkat, majd összeraktam egy digitális változatot, amit kinyomtattam.

Ezt vágtuk, raktuk össze, ragasztottuk, olvastuk ma elragadtatott örömmel. 

Fotókon mutatom az eredményt és csatolom az átírt szöveget, befotózott illusztrációkat.

Aki kedvet kapott hozzá, készítse el bátran!

Hozzávalók a linktárban: Mesekönyv













2022. március 4., péntek

 

Boldogság világnap konferencia

Még lehet jelentkezni a Boldogság világnap konferenciára, melyre 2022. március 20-án kerül sor, online.



 A jelentkezés ingyenes, viszont aki rászánja a napot rendkívül tartalmas programban vehet részt. Neves előadóktól tanulhatja meg hogyan tehetünk gyermekeink mentális egészségének megőrzéséért, miközben saját magunknak is jóllétet teremtünk.

A pozitív oktatás- és nevelésszemlélet célja, hogy gyermekeink erősségeikre alapozva legjobb önmagukká válhassanak.

Minderről bővebben itt: https://pozitivpedagogia.hu/

Direkt kattintás a linktárban.

2022. március 1., kedd


 

Új paradigma a láthatáron?

A paradigma szó jelentése nézetek, fogalmak rendszere egy szakterületen belül. Olyan fogalmak összessége, amelyek egy korszakra, időszakra jellemzőek és kijelölik a szakterület, tudomány határait, alkalmazandó módszereit, sikeresnek tekintett megoldásait. Ugyanakkor jelent egyfajta közös gondolkodásmódot is, a közös értékek összességét, amelyek alapján egy dologról vélekedünk, illetve az ehhez kapcsolódó módszerek szerint cselekszünk. És mi lehetne számunkra fontosabb, nagyobb érték bármely korszakban is, mint a tudás? A hozzá szorosan kapcsolódó szakterület pedig egyértelműen a pedagógia.

Azt, hogy éppen milyen elvek mentén működött az oktatás, mindig az adott kor határozta meg. A középkorig az ismeretátadás pedagógiája volt az uralkodó felfogás, melyben az ismeretek előre feldolgozott formában, szövegesen jutottak el a diákokhoz. Ezeket az ismereteket pedig elég volt memorizálni. Comenius lefektette a szemléltető pedagógia alapjait, a pedagógus feladataként  a bemutatást, szemléltetést hangsúlyozva az ismereteket az objektív valóság megismerésén keresztül kínálta fel a diákoknak. És a 20. században megérkezett a cselekvés pedagógiája, melynek alapja a gyermeki aktivitáson alapuló részvétel, együttműködés és konstruktivitás.

A 21. század, a harmadik évezred kapuja, teljesen átkontúrozta azt a valóságot, melyben élünk. Az objektív valóság mellé szép lassan felépült egy virtuális valóság is, mely körbeveszi, sok esetben akár helyettesíti is az objektív valóságot. Elvileg bárhol és bármikor képesek vagyunk kommunikálni és tanulni, a tanulási tér egyre tágul és virtuális magasságokba emelkedve szinte bármi elképzelhetővé válik. Az egyre „okosabb” eszközök használata is mindennapos az ifjú generációk, sokszor már a gyerekek körében is. Formálódni látszik egy teljesen új paradigma, a homo interneticus, az internethasználatot már természetszerűleg ismerő és alkalmazó nemzedék számára. Ez a nemzedék már az osztálytermek és tankönyvek világából kilépve keresi a tanulási lehetőségeket. Nekünk, pedagógusoknak pedig fel kell kínálnunk ezeket, akkor is, ha mi még az előző évezred „termékei” vagyunk, a 20. századra jellemző módon értünk igazán a nevelés-oktatás folyamatának szervezéséhez.

Ezeket a sorokat gondolatébresztőnek szántam, egy tanulmány kapcsán, melyet az Új paradigma az oktatásban fülnél belinkeltem.